Gera középcsatár lehetne, ha maradna
2006.07.21. 10:33
Gera Zoltán középcsatár lehetne, ha maradna a West Bromnál
Bryan Robson vezetőedző komolyan fontolóra veszi, hogy csatárként állítsa hadrendbe Gera Zoltánt a West Bromwich Albionban, miután nagyon elégedett volt a magyar válogatottm légióssal a Bristol Rovers elleni felkészülési mérkőzésen. Mint ismeretes, a WBA kiesett a Premier League-ből, azaz az angol első osztályból, így a következő bajnokságban csak a második vonalban indulhat. Gera a Bristol Rovers ellen 1-0-ra megnyert összecsapáson Rob Elvins párjaként játszott csatárt. Ez volt a birminghamiek harmadik olyan meccse az előszezonban, amelyet veretlenül vívtak meg. „Úgy érzem, Zoltán remekül tette a dolgát az első félidőben a középcsatár posztján, ami jól jel – nyilatkozta Bryan Robson. – Ha a felkészülési mérkőzéseken továbbra is ilyen jól játszik, akkor igencsak megfontolandó, hogy ő kapja meg ezt a pozíciót. (…) „A játékával nem kevés gondot okozott az ellenfél védőinek, és remekül bánik a labdával olyan szituációkban, amikor nagyon kevés a hely a játékra.” „Nagy érdeklődéssel várom már a következő néhány mérkőzést, kíváncsi vagyok rá, mire képes még” – tette hozzá a szakvezető. Mint arról beszámoltunk, Gera Zoltán iránt az utóbbi hetekben több első osztályú klubcsapat is érdeklődött, de a West Bromwich Albion egyelőre nem engedi el a 27 éves játékost. A Wigan Athletic például érte és két másik játékosért 10 millió brit fontot ajánlott, de a klub vezetői nemet mondtak a megkeresésre. A Wigan mellett szeretné szerződtetni a korábbi ferencvárosi futballistát az Everton, a Charlton és az Aston Villa is.
|